2009. február 22., vasárnap

Szombat reggel buli volt. Mi korai kelők vagyunk a papával, kelnek velünk a kis gazemberek is, aztán még az ágyban ugrabugrálunk egy sort. Illetve ők lementek a földre, Sámi Zizivel játszott, Csibészke pedig felfedezte újra kedvenc helyét, az ágy alját. Az ágy alatt bóklászva néhány eldugottabb porcicát is kivadászott. Ezen jókat vihogtunk. Az jutott az eszünkbe, amikor nyáron valaki felhívott és megkért, hadd jöjjön el a családjával Csibiéket megnézni. Sapis vásárláson gondolkodtak és szerették volna látni, hogyan él a családban a sapis. Hát el is jöttek, Csib rögtön nyargalt hozzájuk, felült a pasi kezére és cseppet sem zavartatva magát nézegette. Aztán lement a földre és kicsámpázott az előszobába. Szóval az előszobaszekrény nagyon alacsony, porszívó csővel nem lehet alá benyúlni, Csib viszont éppen befér, bement, morgott, jött-ment fel és alá, lehetett hallani, ahogyn a körme kopogott, aztán megjelent és egy kígyónyi hosszú pókhálót húzott maga után, ami őt cseppet sem zavarta, én próbáltam magyarázni a bizonyítványomat, hogy hát sajnos oda nem tudok benyúlni.................... :-) Aztán újra bement és megint ráragadt egy másik. Szóval ki-be rohangált, megfogni nem hagyta magát, olyan izgalmas volt benn molyolni a szekrény alatt, az én képemről meg égett a bőr!!!! Mikor elmentek, azonnal hívtam a papát és menten húztuk is el a szekrényt, ne má Csibinek kelljen ott takarítani!!:-))))))))
Szóval buli volt, mindenki eljátszogatott, a két kicsi békében kurkászta egymást, mikor megjelent Dániel, nehogy mááá ő kimaradjon. Zizike azonnal felfújta magát és mint a fúria nekirontott. A fejét nem érte el, Dániel pedig tanulva az előző attrocitásokból, le sem hajolt hozzá. Hát mérgében nem tudott mit csinálni, egyszerűen belecsípett a lábába. Szegény Dániel végül menekülőre fogta a dolgot a kis ganyé elöl. Persze ott volt a kezem ügyében a népnevelő (jelen esteben ez egy indiai hátvakaró, hosszú nyéllel, amivel akkor is oda tudok "csapni", ha a delikvens már szalad el:-DD ) úgyhogy Zizikét is meg akartam inteni, de ő fogta és egyszerűen felmászott a nyelére és onnan lógott fejjel lefelé. Aztán mikor már mindent szétszedtek, amik persze azért voltak kirakva a földre, mert azzal játszhatnak, akkor indult a nap. Sámi benn maradt a papával, akinek nagyon fájt a gerince és ágyban maradt. Odaült papa kezére kicsit bóbiskolni, aztán felmászott az ágy végébe és ott nézegetett. Papa elkérte a játékaik közül a fa mézcsorgatót és oda akarta adni neki, hogy játszon vele. Sámi tipikus nagypapagáj, minden dologtól, ami új neki sikitófrászt kap. Mikor papa odadugta a mézcsorgatót a csőre elé, majdnem leesett az ágy végéről ijedtében, a levegője is elállt, csak egy sikoly tellett tőle!!!:-)))
Később főztünk, feltettem Mágnyes nagy hintáját az ajtóra és azon ugráltak a sapisok, lett is egy jó kis sorozat belőle. Fürdés is volt, törölközőbe csavarva jöttek kifelé a fürdőből, egyik a másik után, mert az előszoba még hideg.
Délután aztán Rebeka is megérkezett. Csibi alig várta, hogy megnézegesse a kiscsajt, Zizin viszont látszott, hogy fél tőle, akár egy méterről is nekiugrott volna, ha hagyom. Ezért aztán visszakerültek a kalitkába, de Zizikém még ott is úgy rohangált, ha meglátta Rebit, mint a ketrecbe zárt oroszlán. Hát nem lesz semmi dolog, míg összeszoktatom őket!!!!!:-(((((( Rebi egyébként minden nagyszülő álma. A világon mindennel eljátszik, de különösen a labdát szereti, eldobálja és szépen elmegy érte aztán kezdi elölről. Összeszedte az összes papagáj játékot, amit csak ért, ki-be pakolta egy vödörben, néha odaállt a kalitkák elé és figyelte a madarakat. Sámson , akárcsak Zizi fenntartásokkal van, beült a kalit leghátsó zugába és onnan leste a gyereket.
Este aztán Csibiék elmentek alunni, Sámi még a nyakamba szunyókált egy keveset aztán ő is követte a kicsiket.
Vasárnap délelőtt a kalitok takarítási ideje (van belőlük egy pár!!:-D ), mire végzek mindennel, felporszívózok, már szinte dél van. Most meg még vendégégbe is mentünk, ezért csak este tudtam kicsit többet játszani velük. Először, ahogy már lenni szokott a kicsik jöttek aztán mikor ők már aludta, Sámson is befeküdt a nyakam alá és együtt szunyókáltunk, míg vége nem lett valami filmnek, onnan meg mentünk a hálóba. Nem is kívánok magamnak jobb hétvégéket!!!!:-))

2 megjegyzés:

  1. A mindenségit neki. Most már biztos, hogy egyszer én is nálatok fogok randalírozni vasárnap reggel :)

    VálaszTörlés
  2. Lili nem ijed meg tárgyaktol, -kivéve ha valami nagy valami és hirtelen mozgást végez- rohan és probálja kiszedni a kezemböl ha valami ujat lát. Ö emberektöl fél, no meg madaraktol, napokban ugy megijedt a szomszéd háztetöjéröl (több mint 20 méter ide) felszállo madártol, hogy leesett kalitja tetejéröl :-(

    VálaszTörlés