2009. július 6., hétfő

Jönnek a szavak, egyik a másik után!!! Kezdődött a pikpik-kel, ez egy játék, amikor az ujjammal finoman megütögetem a csőrét és mondom, hogy pikpikpik, már vagy 3 hete játszottuk, mikor felemeltem az ujjamat és mielőtt megszólalhattam volna, Sámson már mondta, hogy pikpikpik. Aztán jött a kukucccs, kissé pöszén de annál aranyosabban, ez is egy játékból ered, betakarom a fejét törölközővel, hogy ha egyszer orvoshoz kell vinnem, ne kapjon sikitófrászt és amikor lehúzom a törölközőt akkor mondom neki, hogy kukuccs. Nagyon megtetszhetett neki, mert azóta is lelkesen mondja. A következő hang a kacsahápogás volt. Még Csibészkének vettem egy plüss kacsát, ami hápog háromszor egymás után. Csibi persze jó nagyívben tojt rá, Sámson sem érdeklődött iránta sokáig, csak a fél szemét szedte ki a nyomorult, jobb sorsra érdemes madárnak, aztán talán pénteken elkezdett hápogni. Olyan tökéletesen csinálja, hogy tegnap már rászóltam a papára hogy ne szórakozzon már, ne nyomogassa a kacsát, mint a süket az ólajtót. Aztán kiderült, hogy Sámi volt a kacsa, szegény papa még a közelébe sem volt a szárnyasnak. Aztán tegnap este megjött az "apa". Először csak próbálgatta, aztán sutty , kimondta. Egyébként is a vasárnapunk valami hihetetlenül jól sikerült. Olyan jók voltak Csibivel, mint az angyalok, már kissé gyanus is volt a dolog. Délután vasaltam és még takarítottam, ők pedig szépen elmolyolgattak, mindegyik a saját kalitján. Sámi levadászta az összes kiselefántot, amit Rebekától kapott, az egy öreg kocsicsörgő volt, ki is kellett dobnom. Csibészke viszont wellnessdélutánt tartott, megfürdött a vizébe, helyre rakta a tollait, motyorászott és mászkált ki-be a kalitba. Később nagytakarítás volt a kalitokba, ami nem rövid idő, ha a kalitok méretét tekintjük. Kitűnően elszórakoztak akkor is, Csib a törlőrongyot támadta meg és mindenáron verekedni akart vele, Sámson viszont hol a fejemre, hol a hátamra mászott, mikor félig belógva a kalitjába, törölgettem a rácsokat. Ez egy szuper hétvége volt!!!

1 megjegyzés:

  1. Még a végén úgy megered a nyelve, hogy nem győződ majd befogni a csőrét.:)
    A kukucs nálunk is menő.:))
    Puszi: newsi

    VálaszTörlés