2010. április 17., szombat

Futtában......

Már nagyon későn van és én világ életemben utáltam későig fenn lenni, csak annyira meglepett ma ez a kis Mózesgyerek, hogy muszáj posztot írni róla.
Ma Szentendrén jártunk, a tesómékat látogattuk meg. Persze elég későn is értünk haza, a kicsik már benn húzták a lóbőrt az oduban, ők amúgy is nagyon korán fekszenek, akármilyen jól játszunk is kinn, olyan 7 óra körül elmennek aludni egy hang nélkül.
Sámsonnal az ágyon játszottunk. Ágiék valamelyik játékát húzta-vonta és közben csattogott meg ugrabugrált. Teljesen belemerültünk, aztán csak látom, hogy Mózes, aki a kalitja tetején üldögélt és beszélgetett magával, egyre közeélebb és közelebb jön, a végén már a kalit legszélén üldögélt és látszott rajta erősen, hogy nagyon érdekli, mivel játszik Sámson, szívesen jönne de nem mer. Szinte le lehetett olvasni az arcáról, hogy vívódik: jöjjön vagy ne jöjjön. Többször elsétáltam előtte, mintha csak véletlenül éppen arra lenne dolgom és még csak el sem húzódott a közelségemtől. Egyfolytában a "mama" dallamát mondogatta, ezt hamar megtanulta Sámsontól. Aztán egyszer, ahogyan elmentem előtte, odatartottam a kezem és ő szépen, egy hang nélkül rálépett. Ez sem megy mindig ilyen simán, mert ha a fejemre száll és le akarom venni, többnyire azzal indít, hogy elkapja valamelyik ujjamat és belemar egy jót, amit nekem hang nélkül el kell tűrni, mert ha visitok, hamar rájön hogy ez egy tök jó játék, ő csíp - én visitok. Odahoztam őt is az ágyhoz, letettem, de mintha megijedt volna a saját merészségétől, visszareppent a kalit szélére és csak sasolt tovább. Hagytam is hadd főjön a levében.
Közben jöttünk-mentünk, kimentem a nappaliba egy újságért, Sámson pedig szépen repült utánam. Valamit még a papával beszéltünk, éppen visszaindultam, mikor megláttam, hogy bizony a kicsi is repül kifelé. Annyi időm volt csak, hogy gyorsan feltettem a kezem és máris landolt rá gyönyörűen. Ez volt az első alkalom, hogy rárepült a kitartott kezemre. Jutalmul aztán ő is felülhetett a vállamra és úgy vonultam fel és le hogy a zöldek fürtökben lógtak rajtam.:-)))
Egyre jobb fej ez a kis muki. Már látom a szemén, hogy érdeklődve nézegeti, ha valami új dologgal találkozik. Sámson néha meggyötri, de ez a kicsit durva játék csak nekünk, embereknek furcsa, nekik természetes.
Mikor aztán már a kalitba tettem vissza őket, egyáltalán nem húzódszkodott el, odaléptem és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, lépett rá az ujjamra csípkedés vagy egyéb agresszió nélkül.
Hát nagyon is igaz, hogy "Türelem rózsát terem!" a papagájoknál legalább is feltétlenül így van.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyos ez a kis Mózi gyerek. Szépen szelídül és sokat tanul Sámitól. Biztos nehéz megállni visítás nélkül a csipését, Te egy kis hős vagy!!

    VálaszTörlés