2010. április 14., szerda

Vasárnap Kati barátnőm jött ebédre, aztán együtt kimentünk Gézához a temetőbe, jól felszerelkezve mindenféle kerti szerszámmal, évelő sziklakerti növényekkel és beültettük Géza sírját. Nagyon szép lett, tekintve hogy maga a sírkő is különleges. Mészkőből készült és a feliratok kivételével sehol nincs megcsiszolva, teljesen rusztikus, inkább hasonlít egy Alpok-beli kis sziklakertre, mint sírra, a közepén pedig egy kis földes rész van,ahová az évelők kerültek. Gyönöyörű szép lett, már amennyire sírra lehet ilyet mondani. Mécsest gyújtottunk, jól kisírtuk magunkat aztán indultunk haza hozzánk.
Otthon kivettük a tollasokat egy kis manikürre. Levágtuk Bubi körmeit, aztán Sámson következett, ugyan őt csak reszelni szoktam, de Kati 2 perc alatt levágta az ő körmeit is. Utána már csak a játék maradt. Kicsit csalódott voltam, Bubi az Istennek sem akart Katihoz menni, ha felvette a kezére már ugrott is tovább, Csibészke viszont Bubit ellensúlyozandó gálánsan üldögélt nála és dobálta a puszikat. Bubi inkább csak hozzám jött, valamiért nagyon bizalmatlan volt Katival, pedig igazából ott, náluk jött helyre testileg és lelkileg.
Nagyon gyorsan eltelt a hétévége. Hétfőn aztán újra beindult a verkli, bár most némiképpen módosult a reggeli program. Mostanában már 5-kor kelek, mert a zöld fiúkkal elég sok dolog van reggelente és még egy kicsit kinn is lehetnek. Igazán óra nem is kell, mert ahogyan világosodik, Sámson kiszól a kalitból:"Heelo, hello, kukucccs!" Minden reggel erre kelünk és végighallgatjuk nagy vigyorogva a hajnali monológot. Mindent felsorol, amit csak mondani tud, aztán variálja, kicsit fütyül, ahogyan a kamasz fiúk a lányok után szoktak.... na addigra én magamba döntöm a hajnali kávét, letusolok és jöhetnek ki. Minden reggel eljátszzuk, hogy veszem ki Csibiék edényeit mosni és ő rám károg a kalitból. Olyankor még nincs kitakarva, de tudja hogy én vagyok ott mégis rám szól, sürgetve, siettetve hogy ugyan vegyem már őt is kifelé sebesen. Aztán kényelmesen felcuccol a vállamra és megyünk a Mózigyerekért. Mikor mindkettőt összeszedtem indulunk kifelé a konyhába készíteni a friss enni-innivalót nekik. Mostanában a mindenféle nyavajájuk miatt kicsit módosult a reggeli program. Először levágok nekik 1 vékony karika banánt, elfelezem és arra csepegtetek 2 csepppet ebből az újfajta calciumból, amit a doktor felírt és mivel reggel jó éhesek, pillanatok alatt eltüntetik, bár előfordul, hogy mohóságukban néha az ujjam hegyét is banánnak nézik és csócsálgatják, de szerencsére felszólításra abba is hagyják. Aztán következik a tényleges reggeli, ami kétnaponta mindig csíráztatott mag a közbenső napokon pedig barnarizs-vadrizs-édesburgonyás vagy babos kása, vagy csak mikróban felmelegített kukorica, zöldborsó ilyesmi (Azé egyszer nagyon szeretném megtudni, hogy a természetben ki a csuda melegítgeti nekik, mert melegen kifejezetten falják, bár hidegen is szeretik!) Reggeli után máriatövismag-desszert következik, innentől már az ember azt gondolná, hogy teli a gyomor, de hát nem így van, mikor beteszem őket a helyükre, sovány malac vágtában mennek a gyümölcsöstálhoz és a maghoz enni. Közben kimosom a tálakat, elkészítem a kétféle magot, mert Sámi és Mózi is mást eszik és Csibiék is mást. Utána következik a zöldtál gyártása, ilyenkor már többnyire a vállamon ülnek és lesik, hogy mi lesz a menü. Sámi időnként lemászik a karomra és kivesz egy-egy falatot a kezemből megkóstolgatni. Ott is kétfélét gyártok, mert nem esznek meg mindent amit a másik. Innen aztán még egy kis repülgetés a program, Mózes újabban egyre többet repül, nem tűnik úgy, hogy lebénulni készül!!!!:-)))) Landolni ugyan még mindig nehezen tud, úgyhogy időnként olyan pusztítást végez a poharak között és az edényszárítóban, mintha tényleg a terminátor érkezett volna hozzánk. Aztán vízcsere, bele az éppen aktuális takarmánykiegészítő és mennek is a helyükre hang nélkül. A múltkor kérdezte valaki, hogy én hogyan rakom be őket. Hát megfogom és berakom, így egyszerűen! Ehhez vannak szokva, nincs nyafogás, elreppengetés, ha be kell menni akkor bemennek és ha ki kell jönniük, akkor kijönnek. Nálunk ez a rend, meg is bolondulnék, ha mindegyik éppen azt csinálná amihez kedve van én meg ott rinyálnék, hogy hogyan tegyem be a kalitba őket. Vannak szabályaink, ez is közéjük tartozik. Ezután elköszönök tőlük, mondom, hogy megyek dolgozni, majd sietek haza és ezzel el is nyargalok dolgozni.
A délután már sokkal jobb, mert azért több időm van rájuk (feltéve, ha otthon vagyok és nem dolgozom a másodállásban:-( ). Most éppen Mózest szoktatgatnám a közös egymás mellett élésre, de elég nehézkesen haladunk. Azt gondolom, talán az a baj, hogy ő tökéletesen tisztában van a testi hibáival és nem enged a közelébe fél méteres körben senkit. Felborzolja magát és mint a fúria, üvöltve esik neki mindegyiknek, aki a közelébe akar menni. Ennek csak az a szépséghibája, hogy a másik 3 meg abszolut szokva van, hogy egymás mellett üldögélnek, tollászkodnak és nem igazán tudnak Mózi ellenségeskedésével mit kezdeni. Nekem viszont sürgősen kell ezzel valamit kezdeni, mert ha valamelyik sapisnak bedurran a feje tőle, na akkor lesz csak haddelhadd, a sapis szótárában ugyanis a "félelem" szó, mint olyan nem szerepel, nem volt ott mikor osztogatták, nagyon durva kis harcosok, különösen belharcban, lábujj lecsippentésben jók, villámgyorsan mozognak, ketten még veszélyesebbek, míg a nemes nehézkes, ugyhogy nyilván Mózes szerezne tőlük pár maradandó emléket.......:-( Egyelőre visszatértem a két részletben való kiengedéshez, többször odamegyek a sapisokkal Mózihoz, de nagyon úgy tűnik, hogy nem nyerték el a szimpátiáját. Legszívesebben utánam repülget, ráül a vállamra és nézeget mindenfelé vagy csak a kiskalit tetején ropogtatja a magokat. Egyre többet játszik a kalitban, már többször azon kaptam, hogy fél lábon lóg a kalit tetejéről, a másik lábával pedig valamelyik játékot piszkálja és ha a lába spárgaszerűen kétfelé kapaszkodik, akkor is megoldja a lejövetelt, nagyon ügyes a kis gazember, egyre ügyesebb!!!!:-))))
Holnap délután viszem Sámsont vissza röntgenre. A múlt csütörtök óta annyi grittet megevett (kapta gyümölcsbe, zöldségbe, nevelőtápba, mindenbe ami csak a csőrébe került), mint máskor 1 év alatt, nagyon remélem, hogy csak kijött már az a nyomorult zippzár a gyomrából!!!
Egyelőre még mindig nincs kedvem beszélgetni sem senkivel, jobb ez így, hogy csak írogatok, kicsit lenyugszom tőle!

12 megjegyzés:

  1. Lehet Bubi félt visszaviszi? :)

    Én se homokot se grittet, se kavicsokat nem adok, lehet ha fémdarab lenne adnék, azt nem tudom.
    Bocs vitatkozom, de miért is ne?;)
    Zuzogyomor magyar nyelvben zuzo, sok nyelvben meg nem zuzo, csak has/gyomor. Szerinted hány papagájt boncoltak fel mikor a zuzogyomor szo keletkezett? Csirkéket-tyukokat ették, darabolták, aztán a csirke is madár meg szárnyas, a papagáj is, akkor a papagáj gyomra is zuz.... szerintem ez lehet.
    Tiszteletem Molnár doktornak, nem is állnék le vitatkozni, hisz Ö a doki nem én, vitatkozást meghagynám sok ország állatorvosainak, akik szerint nem kell normál körülmények között ilyesmi, csak árt. De mondom, ha fém lenne bögyében én se tudom adnék vagy sem, kutyába poréhagymát, stb.. tömtem, mikor barackmagot nyelt, beágyazza a rost és kihozza.

    VálaszTörlés
  2. A madaraknak két gyomruk van. Egy kis zsák alakú és a zúzógyomor (zúza).
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Z%C3%BAz%C3%B3gyomor

    http://www.tollas-szepsegek.eoldal.hu/cikkek/nincs-megadva-rovat/belso-szervek

    VálaszTörlés
  3. Idézem:
    "a magevő madarak emésztéséhez nélkülözhetetlen, hogy zúzógyomrukban megfelelő mennyiségű és nagyságú (2-9 mm átmérőjű) kavics legyen. Ennek hiányában (zárt tartás esetén) étvágytalanság, lesoványodás, ún. kavicshiány-betegség következik be. Ilyenkor az állatok, ha hozzájutnak, egyéb szilárd anyagokat szedegetnek fel, ami begy hurut, begyeltömődés okozója lehet."
    Kedves Gabriellas, ideje lenne már beismerned, hogy nagyon nagyon nagyon rosszat teszel a madaraiddal, hogy nem adsz nekik homokot, kavicsot, grittet.
    Ja, és a magyar orvosok is tudnak annyit, mint az általad nagyra becsült külföldiek.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon várom az eredményt, remélem minden rendben lesz. Puszi.

    VálaszTörlés
  5. Nálunk csak a huliknál érdekes a dolog, mivel a lóriknak nincs szüksége zúzásra, mert folyékony az étrendjük.
    Én a huliknak beraktam grittet és tök maguktól kezték el enni. Úgy vagyok vele, ha nem lenne rá szükségük, biztos nem ropogtatnák napmintnap azt az ízetlen, kemény valamit.
    Bár abból sem lehet kiindulni, hogy amit megesznek az biztos hasznos is, mert Pakitónak a kedvence a tejszínhab....de biztos nem tenne jót neki, ha minden nap kapna.:))
    Szorítok, hogy ne legyen ott a cipzár!

    Puszi: newsi

    VálaszTörlés
  6. Kedves Vezsu!

    A baromfik lenyelik egybe pl a kukoricát, azt zuzni kell, papagájok mit zuzzanak, megpucolják a magot.
    Nem csak svédek mondják ezt, olvastad amiket Csilla ir már évek ota.

    "Ja, és a magyar orvosok is tudnak annyit, mint az általad nagyra becsült külföldiek."
    Nekem nincs rálátásom és tudásom megitéljem mely ország állatorvosai kompatibilesebbek vagy egyformán azok-e. Neked van? Igy én soha nem állitottam magyarok tudatlanabbak lennének. Attol, hogy valaki valamit másként tud, nem kell rosszabbank vagy jobbnak lennie, nagyon sok dolog játszik a kompakt és egyéni tudásba bele.


    Magyar orvosok pedig nagyon sokan jönnek ide dolgozni, nyilván jol képzettek ha ennyire szivesen vannak látva és forintositva többnyire 7 számjegyü a fizetésük heti 40 orás munkáért.

    Viszont: Tudom jot akarsz, tudásod és meggyözödésed probálod átadni, ahogy én is. Te föleg magyarul olvasol és informáciod az általad nagyra becsült állatorvosodtol van, én meg föleg nem magyarul olvasok és az általam nagyrabecsült állatorvosomra hallgatok. Itt se Te se én labdába sem rughatunk meggyözés terén, hisz Neked is és nekem is HITELES informácioink vannak, szerintünk:)
    Te bizol az állatorvosodban személyes és madaras ismeröseid tapasztalatai alapján, ugyan ezt teszem én is. Tudom azt is folyamatosan jár sok országba, "tengeren tulra" is szemináriumokra, folyamamtosan képzi magát, tanul és azt is tudom nem az összes itteni madarakra (is) specializálodott állatorvos teszi ezt, ez is egy olyan dolog amiért tisztelem és bizalmat szavazok. Ha pedig Mo-on lesz szükség állatorvosra akkor nyugodtan viszem M vagy P doktorhoz, tapasztalaitok alapján.

    VálaszTörlés
  7. Newsi!

    Ha már ilyen szépen beszélgetünk itt Mizonál:))

    Loriknak van zuzogyomruk?

    Én is nagyon szivesen hajlok az felé, hogy amire szükségük van/nincs szükségük.... de...
    Milyen szivesen ennék a napraforgomagot zsák számra...
    Megeszik az ürüléket néha ha megtalálják, no annak milyen ize lehet? Nincs jo izérzékelésük egyébként.
    Megennék a mérgezö növényeket, stb...

    Én meg szénhidrátot szénhidrátal ennék...

    VálaszTörlés
  8. Szia Gabriella!:)

    A Loriknak anatómiailag van zúzógyomruk, de nem olyan izmos, hogy a magokat meg tudnák vele zúzni. Ezt olvastam...még nem boncoltam lórit....Pakitót meg hiába kérdezem.:))
    Ezért szokták mondani, hogy nem szabad maggal etetni a lórikat, mert az ő gyomruk átalakult a folyékony-pépes étrendhez és nem tudják rendesen megemészteni a magot.

    Azt írtam én is, hogy nem lehet abból kiindulni, hogy amit megesznek az jó is nekik...

    Én abban látok némi logikát, hogy ahogy a tyúk egyben lenyeli a kukoricát, úgy pl. a hulik egyben nyelik le a kölest (héj nélkül, de egyben), és ahogy a tyúknak segít a kavics, hogy összezúzza a kukoricát a zuzája, úgy segít a grit a huliknak is ebben. Nagyobb papeszok nem tudom hogy eszik a magokat, hogy szétörlik-e a csőrükkel mielőtt lenyelik, vagy egyben, mint a hulik.

    Szóval nekem ez logikus, de ugye mindannyian ismerjük a női logikát....:))))

    Bocsi Mizó, hogy itt tárgyaljuk ki ezt a témát.

    "Én meg szénhidrátot szénhidrátal ennék..." Én is!!!:)))

    pusz: newsi

    VálaszTörlés
  9. No csak beszélgessünk erről!
    A sapisok pl. nem örlik meg a magokat, hanem egyben nyelik le. A nemesek megörlik, mégis azt mondta Molnár doki, hogy bizony szükség van arra a kis grittre a gyomrában, nem csak a magörlés miatt, hanem a gritt segítségével ürül a gyomor és a zúzógyomor és mint a mi esetünkben is, segít hogy az oda nem illő dolgok mihamarabb eltávozzanak. Sámson tegnapi röntgenje negatív lett, a fém kiürült. Segítette a rengeteg gritt, ami a gyomrában és a zuzájában volt. Igaz, hogy most extra adagot kapott, de általában mindig van benn neki Orlux ásvány és gritt. Időnként látom is, hogy eszegeti.

    VálaszTörlés
  10. De jó hír!!!
    Végülis mindegy, hogy a gritt segített vagy más, lényeg, hogy már nincs ott az a fránya fémdarab!:)))
    Puszi Sáminak, meg a többi kis ördögfiókának!:)

    newsi

    VálaszTörlés
  11. Muki a sapisom megőrli a magokat, nem mindent egyben eszik meg, :) jó volt ez a kis értekezés, én is csak beteszem neki a kagyló-korall őrleményt vagy az agyagot (Orlux) és akkor eszi, ha kedve van, nem túl gyakran látom ott. de a tenyésztő azt mondta, nyugodtan keverjem bele a lágyeleségébe, fontos, hogy kapja.

    VálaszTörlés
  12. Ja, és persze nagyon örülök a jó híreknek Mizo!

    VálaszTörlés