2009. április 21., kedd
















Hát ez pedig már a vasárnap délután. A kicsik kalitban, sajnos hiába akarnak kijönni, nem lehet, csak Sámson ücsöröghet az öreg szobainason kedvére. Én pedig gereblyéztem. Sámson időnként megszólított, akkor felmászott a vállamra és együtt nyomultunk a kertbe gereblyézésileg!!!!:-)))
Aztán mikor lehajoltam, mert az avart szedtem, akkor ő mint a jancsiszeg, leborult fejjel lefelé, de hát ő nem Csibi és nem Zizi, hogy így lógjom rajtam, inkább visszamászott a kiülőre.
Jó sokat kinn voltunk, szépen sütött a nap, jól érezték magukat, bár a sapisokon azért látszott az idegesség, hogy be vannak zárva!!!!
Sámsonról lőttem pár képet, mert a napsütésben úgy csillogott a tolla, mint a smaragd, gyönyörű volt!!! Este aztán hamar lefeküdtek a sapisok, én meg Sámson pedig felmentünk Katushoz és megnéztük együtt nagy kedvencünket, az Eragont.
Szóval "megszólítás", ezt most kicsit kifejtem bővebben: lessük, várjuk a papával, hogy Sámson mikor fog megszólalni. De nem akar!!! Helyette viszont használ egyfajta hangsort, ami csak nekünk szól, akkor használja csak, ha velünk akar kommunikálni. Röviden így hangzik, hogy "HÁÁÁÁÁÁ". Teljesen mindegy neki, hogy hív minket, valamit szeretne, felmászna a vállunkra, kakilnia kell, éhes-szomjas vagy bemenne a kalitjába az minden HÁÁÁÁÁ. Mégpedig úgy, hogy egészen konkrétan a szemedbe néz, hááázik aztán tovább figyel, hogy értetted-e amit közölni akart és ha nem akkor szépen komótosan kezdi előlről, amíg nem látja a szemedben felcsillanni az értelem fényét!!!! Hát nagy fazon az biztos!!!! Mi meg gyártottunk papával egy elméletet, hogy nem akarná már a mi nem éppen fiatal agyunkat azzal terhelni, hogy ki kell találjuk mit is modnott, ezért aztán ezt a HÁÁÁ-t használja a kommunikációra.
Azért még reménykedünk, mert a múltkor Kati járt nálunk , Sámson szokás szerint mondta a magáét és Kati azt mondta, szerinte azért ebből előbb-utóbb beszéd lesz!!!!:-)))
A sapisok sem túl beszédesek, bár Zizi kristálytisztán tudja a párja nevét, gyönyörűen mondja, hogy "Csibi". Hozzá képest Csibészke csak egy trappista szerzetes!!!!:-)))))


2 megjegyzés:

  1. Sámi nagyon szép. A "szöre" föleg. A sapisok szivdöglesztőek!!!!

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörü Sámi:))))) Zorka mesélte, hogy mikor amazonja váltotta a tollát akkor még szebb szinü, ele´nkebb lett. Nekem ez ujdonság volt, kezdö papisos vagyok ugye. Most Lilinek van 1 uj farktolla, s a régiek olyanok mellette mint ha a nap szivta volna szinüket.
    Lili mond több dolgot, mikor mit akar, de nem vagyok képben, tippem nagyon butának gondol:))) Elkezdett szolni potyizáskor hogy "kell" "nem kell" mikor szemetes fölé tartom, de csak azt tudom más a kettö hangja, nem értem (még)mikor melyik.

    VálaszTörlés