Sámson repülni tanul....

Mikor Csacskának meséltem róla, jókat kacagott a telefonba, ezért úgy döntöttem, megosztom veletek is Sámson repülésének történetét.

Kezdjük az elején, elmondtam már sokszor, de hátha valaki lemaradt róla. Szóval Sámi szárnya vágva volt pici korától kezdve. Ennek az volt az oka, hogy amikor nevelődött Kygáéknál, Kyga már nagyon beteg volt és bizony a 150 centis párjának problémás volt az éppen repülni kezdő madarakat (Sámsont és Zeuszt) időnként leszedni a konyhaszekrény tetejéről és egyéb helyekről.

Így aztán az ő életéből eleddig kimaradt a repülés tudomány. Most 21 hónapos, még mindig hiányzik vagy 5-6 evezőtolla, de már próbálgat repülni. Illetve szemmel láthatóan fél elindulni. Már többször tapasztaltam, hogy szeretne de nem mer. Ezért úgy döntöttem, hogy a nagy példakép nyomán én is megteszek mindent, hogy ezen a nehéz helyzeten átsegítsem. A nagy példakép alatt konkrétan Konrad Lorenzet értem a lúdjaival együtt. Igaz, hogy nekem nem libáim vannak, de mondjuk azt, hogy madár - madár, egyre megy.

Régóta van egy játékunk Sámival. Ha kiterjesztem a karjaimat és csapkodok vele, akkor ő is azonnal kinyitja a szárnyait és verdes. Egyszer véletlenül vettem észre, azóta pedig rendszeresen játszuk, "Hogy repül a madár??" felkiáltásra. No ennek most igen nagy hasznát láttam.

Szóval egyszerű a dolog és aki vizuális, az el is képzelhet engem, amint Sámson előtt "repkedek", karjaimat kitárva, mint egy naaagy, kövér pillangó. Ő pedig nekilódul és repül utánam, bátran és merészen, meghódítva a Paripa u.9. belső légterét. Mert neki én vagyok a családja, ha a mama repül, ő azonnal követi. Ezt annak függvényében, hogy hányan tartózkodnak a talajmenti légtérben, többször is megismételgetjük, ha itthon vagyok. Katus véleménye tömény volt, amikor meglátott bennünket a replecke alatt: " Húúúúú, anya, ez nagyon gáz!!!!":-)))

Most meg itt ülök és írogatok, pedig éppen festés és parkettázás van nálunk. A három gazember a konyhában méltatlankodik, mert be lettek zsuppolva a kis kalitokba és most ott töltik az idejüket, szerintük méltatlan körülmények között. Sámi mérgében már az összes tálat leborította, a kicsik meg versenyt üvöltenek....... hiába, szép is a sok gyerek, no...... Ezt minden normális család tavasszal és nyáron csinálja, de mi ebben sem akarunk az átlaggal vegyülni. Mi télen festünk, januárban. Mikor künn havazik. Leonardo (Mizopapa) és Rafaello (az ő hívséges barátja) éppen a hálószobát festegeti nem túl nagy lelkesedéssel, mert már az elején elrettentek a mediterrán narancsszíntől, amilyennek a fal színét elképzeltem. Nagyon földhözragadtak, az tuti!!!:-)))) Pedig milyen töl jól mutatna rajta még egy kis sokszínű esőerdős dekoráció.... Csibiéknek nagyon tetszene, az már biztos!!!:-)))) Tiziano (a fiam) és Donatello (az ő barátja) majd szombaton érkezik, amikor is hozzájuk méltatlan módon parketttázgatni fognak....:-))

Én meg itt üldögélek, a ruha és könyvkupacok tetején és Mona Lisa mosolyával az ajkamon postolgatok.....:-))) Azért van különbség köztünk.... én talán nem vagyok annyira ronda és nem kopaszodok!!!!:-))))

Most végre van időm írni......