2010. március 4., csütörtök

Bubi

Hát a mai "lelkendező poszt" (ahogyan anyámlánya írta a múltkorjában) bizony főképpen róla fog szólni. :-))

Úgy is foglmazhatnék, hogy a rút kiskacsából gyönyörű hattyú lett, amit nem is a külcsínre, inkább a belbecsre értek.
Engem is meglepett, micsoda hatalmas változáson ment át ez a Bubilány az együtt töltött 6 hónap alatt. Eddig szegénykém ő volt a "középső királyfi", mindenki megdícsérte Csibészkét, hogy milyen szép, szelíd, okos, kedves aztán szintén mindenki megdícsérte Sámsont, hogy milyen kedves, szépen beszél, aranyos ...... a Bubit igazán nem dícsérgették, mert szegénykémet még kiengedni sem nagyon mertem, ha itt volt valaki, féltem hogy elkapja a hangya és megint elkezd csípni. Már az antréja sem volt valami bíztató, hiszen az első héten végigcsípett mindenkit, aztán az idegbajos visítása órákon át......................., hát valóban nem keltette senkiben azt az érzést, hogy micsoda kis szupertyúk!!!! Hiába tudtam én, hogy ha ketten vagyunk bújik, vágyik a szeretetre és a simogatásra, akit már megcsípett, az bizony jó messzire kikerülte. Pláne, mikor még a sógorom fülét is megcakkozta, na onnan aztán úgy kerülték őt a többiek, mint a leprást.

A festés után aztán átkerültek a madarak a hálóba. Ott teljes a nyugalom egész nap, ha akarnak szunyókálnak, ha akarnak játszogatnak. Ezt a dolgot viszont Csibészke viseli nehezen, mivel ő ahhoz van szokva hogy mindent lát, hall és bizony ezt nagyon is élvezi. Neki hiányzik, hogy nincs együtt a családdal, de lássuk be, fontosabb volt, hogy Bubi lenyugodjon és bizony most már erősen látszik is a javulás. Csibi meg sértődötten ordibál néha egy sort méltatlankodva, hogy mért van ő abba a szobába bezárva, de hát mit csináljunk, nem tudunk mindenki kedvére tenni, ártatlannak és nagyon tapasztaltnak lenni egyszerre nem lehet!

Bubika teljesen abbahagyta azt a rémületes, monoton visítást, amit képes volt órákon keresztül csinálni. Teljesen csendben és nyugodtan el van egész nap. Ez most onnan is kiderült, hogy szerdán Noémi és a férje jártak nálunk. Kihoztam az összeset, mindenki a nappaliban rajcsúrozott, akkor Bubi, nyilván a tömeg, a hangzavar és a számára ismeretlenek miatt újra rákezdett a monoton sípolásra és akkor beugrott......... hiszen mióta beköltöztek a hálóba nem hallottuk tőle ezt a hangot! Aztán azért megbátorodott és teljes odaadással radírozta Noémit, a párja ujján pedig forgott, lógott, előadta az egész repertoárját és a tetejébe még az idegbeteg fejrángást is talán 1x vagy 2x csinálta. Nagyon büszke voltam rá, hiszem ez azt jelenti, hogy abszolut jól érzi magát nálunk és bizony szépen rehabilitálódik....... nagyon nagy öröm ez nekem. Noémi is megjegyezte, hogy mennyire látszik a különbség a régi és az új Bubi között. Sokkal nyitottabb, bátran odamegy, ha valaki tetszik neki, már egyáltalában nem morog és sziszeg, pedig régen ezek a biztos jelei voltak, hogy a kisasszony marni készül. A legaranyosabb akkor volt, mikor odadugta a csőrét Noémi arcához és egy hatalmasat cuppantott. Noi szerint halkan mondja a "Sziát" is, én még nem hallottam, de az ő füle sokkal vájtabb a papagájbeszédre!!!! Éljen, éljen a kis Bubilány, közöttünk, sokáig és egészségben!!!!!!!

Telnek a napok. Sámson egyre lelkesebben eteti a kis Mózest. Tisztogatja a fejét, tollazza, ez néha annyira nem tetszik Mózinak, akkor jókat odamorog, de nem mondhatni, hogy Sámi infarktust kap tőle, akkor meg a kicsi egyszerűen odébb reppen. Szépen eszegeti még a tápot is esténként. Sajnos ez a "letépem a kezedet" szokása nem látszott emnyhülni, úgyhogy megkezdtük Mózes szelidítését is. Sámson sokkal szelidebb volt, ezt ki kell mondani, de azért nagy különbség az, hogy Kygáék minden délután-este kinn játszottak a kicsikkel. Hát az az igazság, hogy Mózival a kutya sem játszott, illetve csak a 2 kis jákó, akikkel felnőtt. Nem baj, majd megoldjuk ezt is. Nyilván azért csíp, mert még tart a kezemtől, de van nekem erre egy jó kis receptem. Olyan 6 óra magasságában, mikor azért már szürkül erősen, kihozom őcsípősségét a nappaliba, csak a tv világít, szépen ráül a mellkasomra, a nyakam alá én pedig halkan beszélek hozzá és simogatom a fejét, a nyakát, a csőrét, a kis lábait. Egészen addig, míg érzem, hogy a megfeszült, remegő kis teste kezd megnyugodni, be is alszik, aztán egy olyan félóra után szépen visszateszem a helyére. Az a terv, hogy később majd Sámival együtt horpaszthatnak rajtam, de egyelőre nagyon fontos, hogy megtapasztalja, a kutya sem akarja őt itt bántani. Azt a régen ráragadt tápot is azért nem szedem le a kis fejéről, mert elég nehéz, ő csőrrel-lábbal tiltakozik ellene, megfoghatnám, ha nagyon akarnám, de nem akarom, mert akkor odalenne a bizalom megint, pedig már szépen épülget a híd kettőnk között. Sámi is le akarja szedegetni, de neki sem nagyon hagyja. Noémi tüneményes volt, azt mondta hagyjam a fenébe, annyit nem ér a dolog, sokkal többet ronthat mint használ. És ez így igaz. Ha etetem, utána mindig megtörlöm a csőrét és a mellét, azt már viszonylag megszokta, nem nagyon tiltakozik ellene.
Aztán még itt ez a kalit dolog is. Sámi mostanija nem lesz elég nagy kettőnek, biztosan ki kell cserélni nagyobbra. Láttam az ebayen nagyobb, osztott kalitot, ami felépítésben olyasmi, mint Mágnyes barinőméké, de sajnos olyan nagy, hogy annyi helyem nincs, ahová beférne. Ha máshonnan venném, az olyan horibilis összeg lenne, amivel viszont nem bírok, meg nem is akarok bírni, mert azért ésszel él az ember....... Szóval Noémi javaslatára megkerestem Balázs Gyulát, ő a Gyulakalit. Nagyon jó fej pasi, elmondtam hogy mit szeretnék: 150 széles, 80 mély, 160-170 magas kalitot, középen elválasztva, de úgy hogy ha kell, kivehető legyen az elválasztás, dupla beépített tálrésszel, elöl ajtókkal, de a két oldala is telibe ajtó legyen, hogy könnyebben tisztítsam. Nem küldöt el sehová, sőt mondott egy nagyon jó árat, úgyhogy alea iacta est, tőle lesz a fiúk új kalitja. Úgy számolom, kb. őszre költözhetnek, addig összeszoknak annyira, hogy nem kell azon aggódnom, hogy a rácson keresztül letépik egymás lábát, ha meg úgy döntenek, hogy közös lesz a kecó, akkor elválasztás ki és egy szép, nagy kalitjuk lesz, ahol még annyi hely is van, hogy kitérhessenek a másik útjából és minden etető-itató dupla benne. Gyula meg is kérdezte,hogy kinek kell a kalit és bizony nehezen vette be a gyomra, hogy mért pont nemes hímeket tartok együtt, viszont mikor elmagyaráztam neki, azt mondta, teljesen megérti, igazam van.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök Bubi igy hazatalált:)
    Lilivel sem játszott senki, mielött elhoztuk már a a madárházi volierben lakott, s szinte egyedül volt bent az épületben, mert a többi madárnak volt kinti röpdéje is, s látod ö is teljesen más volt mikor hazaért hozzánk, én azt hiszem ez egyénfüggö is náluk. Azt is hiszem, ö nagyon örült annak elhoztam, s nincs egyedül:)
    A legfelsö sort a Mizo... kalandjai, azt nem irod át?

    VálaszTörlés