2012. augusztus 21., kedd

Vallomás...

Mit tagadjam, beleszerettem!!! Olyan hirtelen jött ez a dolog, magam is meglepődtem tőle. Már csak azért is, mert előtte mindig gyanakodva méregettem a hozzá hasonlókat, kissé tartottam is Tőle! Nem nagyon házias a feje, azt éppen nem lehet rá mondani! Sokat találkozunk így délutánonként, mikor felénk sétál ráérősen, békésen. Mégis, valahogy az emberekbe bele van kódolva, hogy ha meglátják Őt, ösztönösen szorosabban fogja a gyerek kezét, sőt még arra is gondol, hogy Istenem, egy ilyen fazont nyilván lapáttal etetnek otthon!!!
Aztán a múlt héten összetalálkoztunk az úton, gyalog ballagtam valahonnan haza. Rájuk köszöntem és ő, ahogyan mellém ért a hatalmas fejét odadugta a karomhoz és egy picit megnyalta! Azt hittem rosszul érzem, de nem. Valamiért vonzódik hozzám, ki tudja mért (nem kell mindent tudni...), lehet hogy az ilyen dagi öreg mamák a zsánerei!!:-)))
Tegnap vendégségben voltunk náluk. Ebéd után az eszméletlen melegben a fűben üldögéltünk mikor odajött hozzám, először képen nyalt, majd leült mellém és egyértelműen a tudtomra adta, hogy valami masszírozást várna...., hát akkor háta van, mint egy igáslónak.:-) Végül lefeküdt mellettem, szerintem így kettőnk közül ő volt a nagyobb....... és én ott elvesztem, elkötelezett híve lettem, már nem féltem megsimogatni, játszani vele vagy csak ültem és gyönyörködtem a hatalmas, tiszta izom testében......:-)))
Ismerjétek meg Torot!!:-)





3 megjegyzés:

  1. Lelki szemeimmel látom Lacit amint csendesen fohászkodik, hogy csak ezt ne.... ez nem is tollas... :)

    VálaszTörlés
  2. Atyavilág :)) hány kg az új barátod?
    ULAIVA

    VálaszTörlés
  3. Hehe! 61 kg tiszta izom.:-))) És egy nagy mackó, békés,a simiért mindenre kész, imádja a gyerekeket, hát elsőre nem ez jön le Róla!:-)))

    VálaszTörlés