Az első nap....

Először is elnézést kérek mindenkitől, aki várta a blogot, én meg semmit nem írtam. Kicsit nehéz idők voltak, tele örökös kétségekkel, félelmekkel, meg igaziból nagyon strapás is. Folyton-folyvást cigölni a kalitokat egyik szobából a másikba, hát nem éppen lélekemelő. Arról nem is beszélve, hogy akinek madara van, jól tudja, örökösen lehet takarítani utánuk, minden tele van maggal és tollal, na de ez nálunk minden szobában így volt. Igazán csak köszönhetek a családomnak, akik mérhetetlen türelemmel viselték, hogy ha az egyiket kivittem játsznai, a másik visított utánunk, mintha nyúzták volna és fordítva. Na hát akkor a lényeg:
Pénteken este raktuk össze a kalitot, a madarak is látták, előttük csináltuk.Aztán péntek délelőtt eljött a nagy pillanat.Ki-be rohangáltam a nappali és a terasz között, a frász kitört, hogy mi lesz. Kygával forródróton voltunk. Először Zizit tettük be, utána papa fogta Csibészkét, de érdekes módon ha csak a kalit közelébe vitte, azonnal elrepült. Gyors telefon: tegyétek be minél előbb!! Papa betette. Álldigált szegényke a kalit alján, Zizi meg az emeleti részben gátlástalanul zabált, ráköpködve Csibészkére a magokat. Hát az agyam elszállt, azt hittem, majd Zizit kell pátyolgatni, oszt néééémááááá a hadúr gyámoltalanodott el! Órák múltán aztán lassan felment az ülőrúdig és győzött az éhség, mert el kezdett eszegetni. Merőben kerülték egymást, bár Zizi többször megpróbálkozott a diplomáciai kapcsolatok felvételével, de mindannyiszor falakba ütközött. Aztán ettől valahogy úgy gondolkodott: szarok én rád, te köcsög! Mert elkezdte jól érezni magát, játszani, lógni és miegyéb. Így telt el estig az idő, kaptak gyümit, magot, mindent amit szeretnek. Várakozáson felül teljesítettek. Volt azért anyázás is, de csak módjával. Itt jegyzem meg, hogy Zizi sem az az ártatlankettőigsemtudszámolni leányka, olyat odanyom az öregúr szeme közé, hogy csak les szegény mint a lukinyúl!!!! És sokszor ő kezdi, lemászik és addig basztatja, míg elfogy a türelme és visszacsap, akkor viszont úgy visit, mint a malac, akit ölnek!!! Szóval hála Istennek, teljesen egészséges és bátor kismadaraim vannak!!!:-) Jaj, nagyon szeretem őket!!Borzasztóan féltem, hogy meg kell válnom Zizitől. Ez a két kalitban egymás mellett módszer hosszú távon nem nagyon jó, több hely és idő kellett volna hozzá.
Este nem vittük be őket a hálóba, a nappaliban maradtak letakarva. Nem tudtam, mikor fognak ébredni, de igaziból itt is meglepetés várt, mikor felébredtem. 7-től fenn voltam, többször ki-bejártam és egyik sem üvöltött, hívott. Mikor végre levettem róluk a leplet, Zizi felül aludt az „emeleten”, Csibi az alsó ülőrúdon. Etetés, itatás, minden rendben ment. Egész nap elvannak, ha kimegyek a szobából egyik sem visít utánam, eszegetnek-iszogatnak és időnként, ha összeakadnak, jön egy kis anyázás. Nem szólunk bele, csak ha úgy látjuk, valamelyik nagyon durva. Akkor jön a „népnevelő”, ez egy régi tollseprő, azzal kicsit odacsapok vagy a sprickolóval odanyomok egyet és helyreáll a béke. Hát így vagyunk most, kezdek én is magamra találni!:-))) Annyira jó, néha csak ülök a nappaliban és nézegetem őket, ahogyan fejjel lefelé lógnak és játszanak. Igaz, hogy még nem egymással, de ami késik nem múlik.
Boldog ember vagyok!!!!!:-)))