Mama

Ez lesz hát a Mama nekrológja!

Az olyan típusú ember, amilyen ő volt mára már kihaló félben van. Rajta kívül nem is nagyon ismerek ilyet. Mama igazi mátriárka volt, a szó nemes értelmében. Mindig azt tanultuk tőle, hogy a család egy szent dolog. Veszekedhetünk, vitatkozhatunk, néha intrikálhatunk és haragudhatunk egymásra, de ha valakit idegenek bántanak vagy segítségre van szüksége, akkor a család egy emberként ott áll mellette és foggal-körömmel védelmezzük vagy nekiállunk és bármilyen jellegű segítségre van szüksége, mindent megadunk neki. Aztán a végén, ha nem volt igaza vagy elhülyült valamit, akkor azért jól megkapta tőle a magáét, de ezt csak mi láttuk belül, kívülről mindig csak az egység látszott. Így ha Mama Olaszországban élt volna, nyilvan mindenki "Mamma"-nak hívta volna ott is. Ő volt a tűzhely őre, a család irányítója, mindenről tudott és meg is volt a véleménye, amit nem rejtett véka alá sosem, akár kéretlenül is elmondta. A családjáért élt és ezt is a szó igazi értelmében értsétek. Minden gondolata, tette arra irányult, hogy nekünk segítsen és hogy a család egybe maradjon. Nevelt unokákat, nem is egyet, de még mielőtt a betegsége elhatalmasodott volna rajta, a dédunokáira is vigyázott. A lányáékkal élt, ahol gyakorlatilag hosszú évekig ellátta a háztartást és ápolta a kertet is, sosem tudott tétlenül ülni, még hozzánk is átjárt segíteni, amit csak tudott.

24 évesen kerültem ebbe a családba. Nálunk otthon nem voltak ilyen elvek és elvárások. Anyukám, aki most is velünk él, sosem volt egy ősanya típus, konkrétan csak magával törődött, ahogyan az unokáira sem vigyázott soha egy percet sem.Nem ért rá. Sosem. Anyu most is, hogy velünk él, csak magával foglalkozik. Még a közös étkezések idejére sem jön ki közénk, úgy él, ahogyan neki tetszik és tojik mindenkire jó magasról. Ha olyankor jönnek hozzá a testvéremék, mikor lovit néz, még arra sem veszi a fáradtságot, hogy kijöjjön hozzájuk egy kicsit. 

Mamának sosem tudtál elég későn szólni, ha vigyázni kellett valamelyik gyerekre. Az is igaz, hogy olyan vasszigorral nevelte őket, mintha  a Ludovikára jártak volna. Mégis, minden születés-, névnap vagy karácsony alkalmával tőle kapták a legszebb ajándékokat a gyerekek, mert a furmányos agyával mindig kitudakolta, hogy a büdös kölök minek örülne a legjobban. Hatalmas családi ebédeket tartottunk az ünnepeken, mindenki egyszerre beszélt (? kiabált !), olyanok voltunk valóban, mint egy nagy olasz család, aminek a közepe a Mamma. 

Nekem először idegen volt ez a fajta családi élet, érzékeny voltam Mama megjegyzéseire, jó pár évbe telt mire összecsiszolódtunk, a végére pedig nagyon is jóban lettünk. Ha bármi, akármi vita volt a férjem és köztem, Mama mindig az én pártomat fogta, akkor is, ha magában nem adott igazat. Rendszerint azzal zárta a vitát, hogy közölte a férjemmel: "Dinnye vagy kisfiam! Majd jól fejbe verlek!" Persze a tettlegességre sosem került sor!:-)

Szegény és keserű gyerekkora volt, később egyedül nevelt fel két gyereket, úgy, hogy mindent megadott nekik, ami csak tellett tőle.Mindig és minden körülmények között a gyerekei voltak az elsők a számára. A Sors akaratából később, mikor a gyerekei már családot alapítottak gyönyörű éveket élhetett velünk, egészen a betegsége kezdetéig. 

Évek óta betegeskedett, a rák hol itt, hol ott bukkant fel a testében, gyengítve a szervezetét. A sógornőm és a családja olyan szeretettel és kitartással ápolta évekig, ami bárki előtt példa lehet. Mindent megmozgatott, amihez csak hozzá tudott jutni, hogy Mama meggyógyuljon.Ennek köszönhetően gyakorlatilag az utolsó pár hét kivételével viszonylag jól viselte a betegséget, bár eszméletlen magas volt a fájdalom küszöbe is.

Amikor magához hívott bennünket pár héttel ezelőtt, akkor már érezte, hogy lassan menni kell. Még akkor is arra gondolt, hogy nekünk könnyebb legyen a búcsúzás és ne otthon haljon meg. Megadatott neki az az égi kegyelem, ami kevés embernek, hogy a gyerekei fogták a kezét, miközben itt hagyta ezt a világot. Elengedték és ő nyugodtan csukta le a szemeit. A férjemtől, aki a kedvence volt, már előző napon elbúcsúzott. Oda intette magához, megpuszilta és azt mondta neki: "Vigyázz magadra kisfiam és jó legyél!" 

Szegény férjem teljesen romokban van, azt mondja, most lett felnőtt igazán, már senki nem mondja neki, hogy "Kisfiam", de igazából mindenki ki van borulva.

Soha, semmi sem lesz már olyan, mint mikor Mama velünk volt!