Zebi a kétgazdás jákó.....

Ma reggelre 7 órakor a sógornőm telefonált. Mizo papa anyukája nagyon rosszul lett, kérte az egész családot, hogy menjünk át hozzájuk. Ott voltunk mindannyian, a gyerekei, a házastársak és a négy unokája. Mama magánál volt, bár már 2 napja minden kijön belőle. Belefáradt a betegséggel vívott állandó harcba......, nagyon gyenge volt és úgy tűnik, most már feladta!:-( Mindenkitől elköszönt és mindenki kapott tőle egy emléket. Rettenetes volt!:-((((

A fentiek miatt a mai beszámoló nem lesz vicces, inkább igyekszem tárgyilagosan elmondani az eseményeket. Nagyon sokan látogattátok a blogot a hét végén és mivel a hétvégeken nekem alig van időm blogolni, úgy érzem, azt azért nem szívesen tenném meg, hogy ne írjak a történésekről.

Pénteken N jött hozzánk Zebit meglátogatni. Tele voltam kétségekkel, kérdésekkel, bizonytalansággal. Mi lesz, ha beugrik N nyakába, aztán amikor N elmegy itt kell maradnia velünk ......, az neki rettenetes lesz! Mi van, ha nem is akar majd maradni, ha elkezd ordítani, akkor én mit csinálok?! A válasz nyilvánvalóan az, hogy megmondom N-nek vigye el őt, nem azért mert nem akarom a gondját viselni, de én nem teszem Zebit ki ekkora stressznek, ekkora fájdalomnak. Ne felejtsük el, hogy egy jákóról beszélünk.

Végül is a dolgot Zebi a hatalmas intelligenciájával oldotta meg, döbbenet ez a kis szürke pasas! Leiskolázta a bizonytalanságomat, a félelmeimet, a hitetlenségemet. 

Először N-nek sem akart nagyon kijönni. Sértődött volt szemmel láthatóan, aztán a szeretete felül kerekedett ezen. Kijött és N órákig simogatta, becézgette és beszélgettek is. Viszont amikor odamentem nekem is hagyta, hogy megsimogassam. Nem ment el a kezem elöl ............... Zebi immáron kétgazdás jákó lett!!

Estig volt nálunk N, közben ittunk egy kávét, megvacsoráztunk. Olyan 1/2 9 felé indult el. A kapuban még elmondta, hogy most is úgy látja, Zebinek szuper helye van! Nagyon megkönnyebbültem és egyben nagyon jól is esett!! 

Szombaton reggel megint aggódtam, mi lesz, ha újra N-t várja?! Ez is felesleges aggodalom volt. Zebi úgy várta a reggelit, mintha semmi különös nem történt volna előző nap. Jóízűen és sokat evett, jól telt az egész nap és este úgy falta a finom mézes, máriatövismagos kását, mintha egész nap nem evett volna eleget. A délutáni kiengedésnél teljesen magától kijött 2x-3x, felmászott kicsit a kalitra, elüldögélt, aztán mikor úgy érezte, akkor visszament. Többször megbökdöste a hintáját a csőrével a félelem legkisebb jele nélkül.

Vasárnap fejeztem be a nagytakarítást a kalitokon. Mindegyik kinn lehetett addig, míg a kalitját takarítottam,

Zebi ajtaja pedig teljesen nyitva volt, de nem akart vegyülni. Este aztán megint kiengedtem őket, akkor ismét kiült az ajtóra, de nem mozdult onnan. Többször odamentem hozzá és ő szinte minden alkalommal  fej lehajtva jelezte, hogy simogassam meg kicsit a nyakát. Sosem akart sem megcsípni, sem odacsapni. Nagyon beszédes kedvében volt, amikor Csibi és Bubi visítani kezdett szép udvariasan szólt nekik: "Csssst! Halkan!" Pipivel is beszélgettek és az egyik alkalommal Pipi Zebi felé fordulva ezt mondta neki: "Nyugodj meg, jó??!!" Döbbenet ez a két madár!

9 óra felé eltettem a zöldeket már aludni, le is voltak takarva, mikor megint kijött és kirepült. Helyismeret hiánya miatt a földön landolt. Felvettem a kezemre, simán rálépett. Én nem tekerem be a karomat törölközővel. Sosem csináltam egy madaramnak sem, hát most már nem kezdem el. Azt gondolom, ha meg akar csípni, úgyis meg fog, ha meg nem akkor minek fáslizzam be magam? Most sem próbált megcsípni egyszer sem. Szépen visszatettem a kalit ajtóra. Elüldögélt egy darabig, aztán megindult. Most a fotelem fejtámlája volt a leszállóhely. Odatartottam ismét a kezemet, ha akar hát lépjen rá. Jött is azonnal, de közben egyre felfelé pislogott, fogtam hát és feltettem a kötélre. Megilletődött. Nem messze tőle Pipi ült, akinek azonnal felcsillant a szeme, mikor meglátta. Elindult Zebi felé. Már csak olyan 4-5 lépésre volt, mikor láttam, hogy emeli a tollait. Lenyúltam a földre és felvettem a kezembe a spricnit, Pipus fél tőle, mint az ördög a kereszttől. És azonnal szóltam is neki: "Nem bántod Zebit, nem verekszel!!!" és a kellő hatásfok érdekében kissé meglóbáltam a kezemben lévő spricnit. Odébb röppent, de nem vette le a szemét Zebiről, újra elindult, de már nem álltak a tollai. Aztán Zebi repült fenn egy kört, szépen kanyarodva, ügyesen manöverezve, újra a fotel fejtámláján kötött ki. Úgy gondoltam, ennyi mára elég. Odatartottam a karomat és a "Gyere!" hívásra hang nélkül rálépett. Szépen eltettem aludni, aztán Pipit is. 

Ki kell jelentsem, hogy Zebinél intelligensebb, okosabb, csodálatosabb madárral még nem találkoztam!!!!!


Erről a kézre lépés, kéz betekerés dologról jutott az eszembe egy régi történet. Géza még élt és egy srác volt náluk, Csofi gazdája. A srác elmesélte, hogy Csofi egyre szelidebb, már nem fél a tőle (a gazdájától), bármikor kézre tudja venni, sosem csíp. Géza olyan kygásan elmosolyodott a szakálla alatt és azt mondta: Tévedsz, nem ő nem fél tőled, Te nem félsz tőle, ezért tudod mindig és mindenhogyan kézre ültetni! Nagy különbség! 
És ez egy hatalmas igazság!!!!